Edzz máshogy!

Nincs másolás,rutinozás,egyedi,kipróbált tudást adok, őrizve a sport tisztaságát, értékeit! Új megközelítést,értékes élményeket nyújtok át,szeretettel!

EDZŐ vs. SZEMÉLYI EDZŐ

 

Nem célom mások becsmérlése, kioktatása. Semmilyen oktatással, iskolával, és publikációval sem akarok szembe menni, bár amit én képviselek, az sok esetben lehet, hogy nem felelne meg a mai trendeknek. Igaz, az én szememben is nagyon sok végzett tréner bukik az én értékrendem szerint, főleg a hozzáállása miatt.

Remélem írásom elgondolkodtat, tanulásra serkent, változtat hozzáállásodon és jobb emberré tesz akár oktató vagy, akár vendég. Talán meglátod a vendégben a barátot, aki bízik benned, és viszont:- az oktatóban az embert, aki próbál úgy foglalkozni a vendégeivel, amit elvárna ő is, ha edzőhöz járna tréningezni.

Edzőként így többet tudsz adni a téged választó embereknek, ezáltal a pénznél te is sokkal többet fogsz visszakapni!

Félreértés ne essen, nem hiszem, hogy én vagyok a szakmában az alfa és az ómega, és láttam jó edzéseket, ötleteket, jól felkészült oktatókat emberi érzésekkel. De jellemzően hígul az oktatói réteg, a nevelő munka, a készségek fejlesztése eltűnőben van, a képességek fejlesztésében is vannak számomra érthetetlen megoldások. Tehát nálam alap, hogy az oktató nem dilettáns, azután formálok véleményt a munkájáról, miután láttam hogyan is dolgozik, hogyan viselkedik a vendégeivel, és a terem közösségében.

Ismétlem nem a vádaskodás a célom, de szeretném, ha a szakmát méltóan és színvonalasan l képviselnék felkészült, pedagógiai érzékkel megáldott, kellő lexikális tudással rendelkező, empatikus szakemberek. Illetve, aki ebbe a körbe nem fér bele, az ne aggasson magára címeket, hirdessen nem létező tudást, és ne tévessze meg a kezdő vendégeket, mivel nekik tapasztalat híján mindent el lehet adni.

Természetesen tisztában vagyok saját gyenge pontjaim legtöbbjével, de próbálok a felsorolandó csoportoknál többet nyújtani.

Pár példa néhány oktatói vonalra, amellyel találkoztam, találkozhatsz: -

Eléggé elterjedt, a konzervatív testépítést követő tréner vonal, bár örömmel tapasztalom, hogy náluk is tágulnak az oktatási határok az utóbbi időben. Náluk a súlyok aránylag nehezek, amelyekkel 6-12-t ismételnek,-(izolációs gyakorlatoknál 10-15-öt) és 3-5 féle gyakorlatot végeznek izomcsoportonként, a gyakorlatokat lassan (szabályosan!) végrehajtva. Ez a lélekölő terv megy alig változtatva folyamatosan hetekig, hónapokig. Persze az alkat mindegy, ez a recept! Mindegy, hogy az egyén sovány típus, vékony, sérülékeny ízületekkel, vagy endomorf, max. aerobozhat párszor a héten! A nem fejlődő, elégedetlen vendég pedig ettől még nem alkalmatlan, csak lehet, hogy más recepttel működik! A „Hogyan dolgozom” részben/menüben leírtam, miért szükséges a változatos izomingerlés! Persze, ha a legjobb nyomó akarsz lenni, vagy tolódzkodó, akkor érdemes célirányosan pár azonos gyakorlatot nagy súllyal, hosszú ideig rendszeresen végezni, hogy az óhajtott képességet megszerezd! Ráadásul valószínűleg az sem motiválja a vendéget a maximális teljesítményre, ha a fülébe számolsz nyolcat,- vagy tízet, és utána kistopperolod a pihenőidejét. Egy edzés nem ettől lesz jó, hogy ott ácsorogsz mellette, és ugyanazt csinálja szinte minden edzésen, esetleg a gyakorlatok után nyújtogatod az izmait, vagy ácsorogsz (szórakoztatsz) a futógépnél mellette 20-30 percet.

Általában így tréningezve,- vegyi segítség nélkül,- nagyon korlátozott lesz a fejlődés. Persze az ezt az irányt publikáló réteg, aki ettől is fejlődik, az nem a natúr réteg. Nekik tényleg elegendő lehet ez a módszer. Csak sajnos ők nem ismerhetik, hogy mi is változhatna egy ilyen edzéstől, és az általuk ajánlott, magas kalóriájú, személytől független étrendtől, egy vegyszermentes vendégnél. Mivel ők egész máshogy reagálnak edzésre, bevitt kalória mennyiségre, hiszen máshogy működik a testük a használt különböző szerektől.

És van az a „vérprofi felkészült” tréner réteg is, aki garantáltan eredményt fog elérni, de az nagyon nem számít, hogy milyen áron, és hogy mit fog beléd tömni. Hiszen ez egy ilyen sport, mindenki ezt csinálja! És fontos az eredmény, hiszen akkor az referencia lesz és még több pénzt, elismerést hozhat! Itt ezek után a Te személyed abszolút mellékes. Ha Te nem vállalod, majd jön más, egy gyors sikerre éhes delikvens, akinél lesz eredmény. De nem mindenki ússza meg a mellékhatásokat, ami idővel mindenkit utolér! A tréner valószínűleg nem fogja vállalni a felelősségét, nem néz szembe a szüleiddel, társaddal, veled, ha bajod lesz a szerek miatt – hiszen Te (tényleg Te?) döntöttél így, és ő elmondta a lehetséges mellékhatásokat! És ugye a kúra után megint nem úgy nézel ki, ahogy szeretnél, igazolva a két lépés előre/két lépés hátra teóriát, és a plusz 10-15kg testsúly idényen kívül normális állapot? Tény, hogy idényen kívül általában a versenyzők is pluszsúllyal rendelkeznek, „idényen kívüli” formában. Tehát senki se gondolja, hogy ez a mesterséges forma amit a színpadon látunk, a sajátjuk.

Azonban ha nem vagy hajlandó használni illegális szereket, akkor erről a trénerről is kiderül, hogy nem egy csodatévő: – csak egy tréner a sok közül. Hiába adja elő a testépítés magasiskoláját, mutogatja fotóit, anyag nélkül valahogy nem működik az egész! Akkor mennyire is igaz az ezzel kapcsolatos magasiskola? Mégis van erre a vonalra erős igény, és ha nem csinálja meg egyik tréner, máris jelentkezik egy másik, aki viszont igen.

Az edzőnek akinek Te számítasz egy kicsit is, az nem fog kokszolásra biztatni!

Ez, a józan ész diktálta, eredményellenes pár szó megint nem kompatibilis a mai világgal, de ez a számomra torz látásmód, az amivel én nem tudok azonosulni, és benne részt venni. Egy felkészületlen, a lehetőségeit (fizikális, életmódbeli, pszichés, stb.) messze ki nem aknázó embert nem szabad szteroidhasználatban támogatni!

Azért vannak jó tapasztalataim is! Dolgoztam egy helyen, ahol egy profi testépítő, eredményesen és tisztán is fel tudta készíteni a vendégét egy kisebb versenyre. Tehát írásomat ne vegyétek általánosításnak, és ugye akinek nem inge, az nem veszi magára. Elnézést attól, akit zavarhatnak ezek a gondolatok, de engem is zavar ez a korcsosulás, a sport megcsúfolása, amikor a villámgyors eredmény miatt,- a kemény és kitartó munka helyett-, felelőtlen, posztolós sztárokat sztárolunk, bennük látjuk a példaképet, a követendő sémát.

Tisztában vagyok vele, hogy egy komoly cél miatt ez szükséges fegyver, de egy bikinis, fitnesz modell lány,- vagy fiú, ha kokszolás nélkül nem érvényesül a mezőnyben, akkor még nem jött el az ideje a versenyre, vagy a tehetsége kevés. Illetve a hobbikokszoló, aki a strandra, vagy a buli szezonra készül, vagy a közösségi oldalra pózolni, annak tényleg fölösleges az izmos álcát magára húznia ilyen áron, és külsejére hivatkozva oktatni, edzeni másokat.

Mindenki fél év alatt akar izmos lenni, egy év alatt versenyezni (főleg, ha talál egy edzőfenomént), majd rögtön edzőként a nem létező tapasztalatait oktatva, versenyképeit lobogtatva, erős marketinggel megindul. Lendületes, izmos (legalábbis a versenyeken), erőszakos, nyerő, trendi! Csak pont a szakmát nem tudja, nem érti. És sajnos azt viszi tovább, amit a felkészítőjétől tanult: a vegyészetet,- és a kamut. Középszerű edzéseket,- és egy primitív,- vagy tudománytalan minden alapokat nélkülöző diétát, egy A4-es lapon elférő tudást.

Jó nagy részt képvisel az túltelített oktatói bázisból az iskolákból frissen végzett, bántóan alulképzett trénerek tömege. Ők is vígan csevegnek veled a futógép mellett, ahol 20-30 percet is gyalogolsz, rabolva a rövidke edzésidődet, vigyázva arra, hogy a sminked fennmaradjon,-mert izzadni, azt nem igen fogsz. Szerintem még képezniük kellene magukat, esetleg rutint szerezni tapasztalt edzőktől, mielőtt oktatni kezdenek. Nekik is meg kell élniük valamiből, és ha a vendégük is tisztában van azzal, hogy pályájuk elején rajtuk gyakorolnak, és ennek ellenére kifizetik a szolgáltatást, akkor van erre igény, és ezt el is kell fogadnom.

Milyen a jó edző ? Felsorolnom is nehéz, mennyi véleményt olvastam különböző fórumokon erről. Felkészült, udvarias, pontos, mindig megtalálható, csak egy emberrel foglalkozik, figyel a külalakjára, sportmúlttal is rendelkezik, és sorolhatnám még. Ez mind szép, de a varázsszó csak ennyi, amíg motiváló személy számodra!

Már az is jó, ha csak arra tud motiválni, hogy lejárj mozogni, de persze ez messze nem a maximum, amit egy közös munka eredményezhet. Egy felkészült, tapasztalt, jó lexikális-és

szakmai tudással rendelkező edzővel jóval többet lehet elérni. Egy olyan edzővel akiben megvan a pedagógia érzék, gyakorlott, tapasztalt, erős empatikus képességgel rendelkezik, és amíg ő hozzá tudja tenni a produktumhoz a tudását, lelkesedését, addig az növeli a teljesítményed. Ha ezek a tulajdonságok megvannak, és ha kölcsönös a szimpátia, a barátság, akkor ő is motivált lesz, hogy erre törekedjen. Hiszen őt is inspirálja a tanítvány edzése, akarata, az hogy kihajtsa az aznapi maximumot belőle, vagy ha feszült, akkor edzés végén vidáman távozzon. Ha valamiben nem biztos, akkor utána olvasson. Ne húzzon időkorlátot az edzésének egyéb dolgaira hivatkozva, mikor látja, hogy az adott napon még van energiája. Nem működik a 60 perc edzés/alkalom/ ár fogalma. A lényeg itt is az aznapi TE!

Bízom benne, hogy egyik csoportot sem képviseled, és tisztességesen magas színvonalon végzed a munkád. Pontosan úgy, ahogy hirdeted magad, és amiért megkerestek téged, bízva benned.

Mielőtt véleményezed a leírtakat, légy szíves olvasd el ismét ezen írás legelejét!



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 12
Heti: 48
Havi: 145
Össz.: 20 140

Látogatottság növelés
Oldal: EDZŐ vs SZEMÉLYI TRÉNER
Edzz máshogy! - © 2008 - 2024 - fejoscsaba.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »